Gazdaság
Elemzők: szezonális hatások és a második hullám miatt csökkent a foglalkoztatás szeptemberben
A munkaerőpiacon a leginkább érintett szektor továbbra is a rendezvényszervezés, a turizmus-vendéglátás, ahol szigorúbb előírások vannak érvényben.
2020.10.30 00:30MTIA koronavírus-járvány második hulláma és a szezonális hatások egyszerre okozzák, hogy őszre megfordult a munkaerőpiac korábbi kedvező alakulása - állapították meg a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki közlése szerint szeptemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 482 ezer volt, ami az előző havihoz képest 32 ezerrel, tavaly szeptemberhez képest 24 ezerrel kevesebb. A munkanélküliek átlagos létszáma a harmadik negyedévben 208 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt. A munkanélküliek száma 46 ezerrel, a ráta 0,9 százalékponttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Szeptemberben az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 37 ezerrel, 222 ezerre nőtt a munkanélküliek száma.
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában megállapította, hogy a nyári hónapokban igen erős formát mutatott a magyar munkaerőpiac, sikerült ismét a történelmi csúcsok közelébe emelkednie, de a járvány második hullámának hatásai az őszi hónapokban ismét negatívba fordíthatják ezt a trendet, aminek minimális jele látszik már a szeptemberi adaton. A Takarékbank becslése szerint idén 4,2 százalékos lehet a munkanélküliség, jövőre pedig 3,9 százalékra csökkenhet.
A kormány munkahelyvédelmi intézkedései, az adócsökkentések, a vállalati és lakossági törlesztési moratórium érdemben hozzájárul a munkahelymegőrzéshez, de a közszolgáltatások, a hon- és rendvédelem és a közfoglalkoztatás keretében megnyitott jelentős számú új pozíció is segítséget nyújt a munkaerőpiac stabilizálásában. A munkaerőpiacon a leginkább érintett szektor továbbra is a rendezvényszervezés, a turizmus-vendéglátás, ahol szigorúbb előírások vannak érvényben, így gyengébb maradhat a munkaerő-kereslet, amit részben az állami programok, részben pedig más, továbbra is növekedő szektorok kereslete ellensúlyozhat - írta Horváth András.
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője is arra mutatott rá, hogy kisebb részben a második hullám megjelenése, nagyobb részben szezonális hatások miatt szeptemberben megállt a foglalkoztatás emelkedése, sőt, az előző hónaphoz képest romlás tapasztalható. A második hullám okozta bizonytalanág és az esetleges korlátozásoktól való félelem rontja a munkaerőpiaci helyzetet: a vállalkozások nem szívesen vesznek fel ilyen bizonytalan helyzetben új munkavállalókat - vélekedett.
Ugyanakkor az is elmondható, hogy a munkanélküliség nem növekedett jelentősen, és így a közfoglalkoztatás felpörgetése is egyelőre elmaradt. A munkaerőpiaci helyzet hosszabb távú javításához szükséges a szakképzés javítása, illetve a felsőoktatásban való részvétel emelése, tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


