Gazdaság
MVM-hez került egy világhírű magyar szabadalom
Magyar tulajdonba került az Enexio több leányvállalata.
2020.10.28 14:40MTIAz MVM Csoport tulajdonába került a német energetikai cég, az Enexio magyarországi vállalata és két kínai leányvállalata is - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a tulajdonosváltással együtt az MVM-hez került egy világhírű magyar szabadalom is.
A Heller-Forgó-féle hűtőberendezésnek köszönhető, hogy az Enexio világszinten is meghatározó cég az energetikai piacon - tette hozzá. A politikus azért is méltatta a magyar vállalati terjeszkedést, mert a korábbi évtizedeket többnyire ennek az ellenkezője, a külföldi cégek magyarországi felvásárlásai jellemezte.
Az Enexio Hungary Zrt. értékesítési igazgatója szerint a vállalat jó időben, nemzetközi tapasztalatokkal erősödve került az MVM birtokába.
Elődjét 1993-ban privatizálták, de a német tulajdonban töltött évtizedek során jelentős tudással és tapasztalatokkal gyarapodott - tette hozzá Lakatos Balázs.
Az Enexio Hungary Zrt. 2018-ban 3,5 millió eurós, 2019-ben 1,5 millió eurós adózott eredménnyel zárt, forgalma ugyanakkor 5,9 millió euróról 18 millió euróra nőtt a cégadatok szerint. Árbevételének túlnyomó többsége külföldi értékesítésekből származik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


