Koronavírus
Felére eshet vissza a turizmus nyáron Párizsban
Elsősorban a külföldi látogatók elmaradásától tartanak.
2020.06.23 19:58MTITöbb mint a felével csökkenhet a megszokotthoz képest a nyári turizmus Párizsban a koronavírus-járvány miatt a fővárosi turisztikai hivatal becslése szerint, amely elsősorban a külföldi látogatók elmaradásától tart.
"Úgy számolunk, hogy a megszokott forgalmunk 40-50 százalékát fogjuk teljesíteni az első becsléseink szerint" - jelezte keddi párizsi sajtótájékoztatóján Corinne Menegaux, a párizsi turisztikai hivatal vezetője. "De nincs kristálygömbünk. Főleg azért sem, mert last minute-ben működünk, amikor jó hírt kapunk" az egészségügyi szabályok oldásáról vagy a határnyitásokról, "és amikor az emberek elkezdenek foglalni, kellemes meglepetések is történhetnek idén nyáron" - tette hozzá.
"Franciaország teljes területén jelentősen visszaeshetnek a turisztikai bevételek az első előrejelzések szerint. A szakemberek 2020-ban 40-45 milliárd eurós kieséssel számolnak az évi 170 milliárd eurós bevételhez képest" - hangsúlyozta Caroline Leboucher, a francia turizmus külföldi népszerűsítésével foglalkozó Atout France ügynökség vezetője. Elmondta, hogy tavaly nyáron, júliusban és augusztusban 55 milliárd eurós bevétele volt az idegenforgalomnak, amelyből 41 milliárd a külföldi, 14 pedig a hazai turistáknak volt köszönhető.
A szakember úgy látja, hogy a válságkezelés után a bizonytalanság időszakát éli az idegenforgalom, és most azt kell megérteni, hogy Franciaországot hogyan értékelik egészségügyi szempontból a világban, ahhoz, hogy a turisztikai szereplőket segíteni lehessen abban, hogy jobban adaptálják a kínálatukat az igényekhez.
"A perspektívák inkább biztatóak, az embereknek ismét van kedve utazni. De a helyi turizmust részesítik előnyben. Ugyanakkor Párizs és Franciaország továbbra is a fő célpontok közé tartozik a külföldiek számára" - vélte Corinne Menegaux, aki szerint azoknak köszönhetően, akik külföldre utaznak, Franciaország továbbra is vezető helyen marad az európai célpontok között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:45 Szabó Bence átadta adományát Iványi Gábor egyesületének
- 12:44 Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés
- 10:43 A szociális tárca mobil teamekkel és krízisközpontokkal segítené a közterületi problémák kezelését
- 8:42 Amnesty International Magyarország: a Tiszának szakítania kellene az egypárti alkotmánybíró-jelöléssel és -választással
- 6:41 Tudományos testületet hoznak létre a jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, felmérik a gazdák véleményét
- 22:40 Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről
- 20:39 Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


