2020
Varga Mihály bejelentette, mennyi lesz jövőre a minimálbér és a bérminimum
A minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum 210 600 forintra nő.
2019.12.30 13:20MTIJövő év január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos - jelentette be Varga Mihály hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A pénzügyminiszter közölte: a magyar gazdaság idén kimagasló mértékű növekedést produkált, a GDP várhatóan közel 5 százalékkal emelkedett 2019-ben: a Pénzügyminisztérium számításai szerint éves átlagban 4,9 százalékkal. Ezt a növekedést a kétszámjegyű béremelkedés is nagyban támogatja a fogyasztás erősödésén keresztül - tette hozzá a tárcavezető.
Elmondta: a minimálbérről szóló döntés még idén megjelenik a Magyar Közlönyben.
Varga Mihály jelezte, a keresetek növekedésére érdemi hatással van a minimálbér és a garantált bérminimum emelése is. Ennek is köszönhetően az idei első háromnegyedévi bérnövekedés 2017 és a tavalyi év után újra kétszámjegyű volt. Idén az első háromnegyedévben közel 11 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek - fűzte hozzá a miniszter.
Varga Mihály kifejtette: az idei bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán folytatódhattak a kiváló makrogazdasági adatoknak köszönhetően, mely feltétele volt a tárgyalások újraindításának. A munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletek között az egyeztetések azonban nem vezettek eredményre.
A miniszter közölte: a kötelező legkisebb bérek a 2018. végén - a hatéves bérmegállapodás keretén belül - kötött két évre szóló egyezségnek megfelelően növekednek.
Varga Mihály emlékeztetett arra: 2010-hez képest így a minimálbér összege 119 százalékkal, a garantált bérminimumé pedig 135 százalékkal emelkedik. A kormányzat tehát elkötelezett a jövedelmek emelkedése mellett - jelezte.
Varga Mihály rámutatott: a nettó keresetek 2010 és 2019 között 87 százalékkal emelkedtek a családi adókedvezményt is figyelembe véve.
Emlékeztetett: 2010 és 2018 között a nettó keresetek reálértéke kedvezmények nélkül mérve 40,6 százalékkal, a családi kedvezmények figyelembevételével átlagosan 47,2 százalékkal nőtt. Kiemelte: a kétgyermekesek reálkeresete 58,6 százalékkal, a háromgyermekeseké pedig 76,1 százalékkal nőtt 2010-ről 2018-ra.
Varga Mihály jelezte: a kormány célja továbbra is az, hogy a jövőben tovább emelkedjenek a bérek Magyarországon, 2020-ban várakozásaik szerint 8-9 százalékot meghaladó átlagkereset-emelkedés várható Magyarországon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06