Mi lesz még itt később?
Ne legyenek illuzióink! Még befelé megyünk a válságba!
Bajnai Gordon azonnali szerkezeti reformokat tart szükségesnek. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: "ne legyenek illúzióink, még bőven befelé megyünk a válságba".
2009.01.12 07:19VilággazdaságA miniszter úgy nyilatkozott: a legsürgetőbbnek az adó-, a szociális, a foglalkoztatási és a pártfinanszírozási rendszer átalakítását tartja.
Mint mondta, a sikeres októberi mentőakcióval valójában csak időt és lehetőséget nyert az ország arra, hogy a 2006-ben elkezdett "rendrakást" végigcsinálja. Bajnai Gordon az interjúban beszélt arról is, hogy heteken belül új válságkezelő konstrukció indul, egy kedvezményes forgóeszközhitel 12 százalék körüli plafonnal. Tájékoztatása szerint a mikrohitelt már több mint kilencszázan igényelték. Ám a válságkezelő lépésekkel is csak enyhíteni lehet a helyzeten, a következő fél év egyre romló reálgazdasági körülményeket hoz majd - derül ki az interjúból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


