Van félnivalójuk
Már működik az állami fogyasztóvédelmi ügyfélszolgálat
Bár a törvény 2009. január 1-től írja elő az állami fogyasztóvédelmi ügyfélszolgálat működtetésének kötelezettségét, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) már tavaly augusztustól működteti azt - mondta Kathi Attila szóvivő az MTI-nek.
2009.01.02 08:37MTIAz országos ügyfélszolgálati hálózat kiépítése már 2008 augusztusában befejeződött, miközben a parlament 2008. júniusában módosította a fogyasztóvédelmi törvényt.
A módosítás írja elő, hogy 2009. január 1-jétől a fogyasztóvédelemért felelős miniszternek ügyfélszolgálatot kell működtetnie, amely fogadja a telefonon illetve elektronikusan érkező bejelentéseket.
A fogyasztóval szembeni kötelezettségek megsértése miatti bejelentéseket a megyeszékhelyeken lévő fogyasztókapcsolati irodáknál lehet megtenni akár telefonon, akár e-mail-ben - mondta az MTI-nek Kathi Attila, az NFH szóvivője.
Az irodák telefonszámai, illetve e-mail címei elérhetők a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapjáról (www.nfh.hu) is. A törvény nemcsak a magyar jogszabályok megsértése esetén teszi lehetővé a bejelentést, hanem akkor is, ha egy vállalkozás a közvetlenül alkalmazandó uniós jogszabályok be nem tartásával sértette meg a fogyasztóval szembeni kötelezettségét.
Az ügyfélszolgálat az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz továbbítja a bejelentéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


