Pénzügy
Venezuelában öt nullát levágnak a helyi pénznem végéről
Szakértők szerint ez nem megoldás.
2018.07.29 19:12ma.huNem megoldás, hogy Venezuelában öt nullát levágnak a helyi pénznem végéről, mert a jelenlegi hiperinfláció mellett ezeket akár egy év múlva "vissza lehet rajzolni" - mondta Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Nagy Sándor Gyula véleményét arról kérték, hogy öt nullát vágnak le a venezuelai pénznem, a bolívar végéről a hiperinfláció miatt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint a dél-amerikai országban az infláció elérheti akár az egymillió százalékot az év végéig.
A szakértő szerint az egymillió százalékot talán úgy lehetne érzékeltetni, hogy körülbelül három-négynaponként duplázódnak az árak, tehát ha valaki megkapja a fizetését hónap elején, akkor az öt nap múlva már csak a felét éri, a hó végére meg semmit. A venezuelai átlagfizetés ötmmillió bolívar fölött van, ez 1 euró 40 centnek, 500 forintnak felel meg - ismertette. A legnagyobb bankjegy pedig az 500 bolívaros, így hátizsáknyi pénzek kellenének egy bevásárláshoz, ha lehetne valamit kapni, de a legnagyobb probléma, hogy sokszor alapvető élelmiszerek sincsenek a boltokban.
Nagy Sándor Gyula szólt arról is, hogy Venezuelában a teljes mértékben értéktelen papírpénzből táskákat, ruhákat varrnak és próbálják eladni kolumbiai pesóért a kolumbiai határon, hogy olyan pénzt kapjanak, amelyből tudnak vásárolni, mert a szomszédos országok valutáit fogadják el nem hivatalosan az üzletekben, hiszen ezeknek az értéke még mérhető.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06