A Malév csődje nem jelentené Ferihegy bezárását
Az állam nem feltétlenül segítene a Malévon
Az államnak nem feladata, hogy egy veszteséges vállalatot minden áron megsegítsen, a Malév esetleges csődje pedig nem jelentené a ferihegyi repülőtér bezárását - idézte a pénzügyminiszter válaszát egy ellenzéki képviselő levelére a csütörtöki Magyar Hírlap.
2008.12.11 07:39Magyar Hírlap"Korszerű piacgazdaságban az államnak nem feladata egy veszteséges gazdasági társaság minden áron való megsegítése az adófizetők pénzéből, ez csak extrém körülmények között, alapos indokkal lehetséges" - hangsúlyozta Veres János pénzügyminiszter Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselőnek adott írásos válaszában. A pénzügyminiszter leszögezte: ismeretei szerint a Malév helyzetének rendezése érdekében a tulajdonos AirBridge Zrt. is lépéseket kíván tenni.
A konkrétumok ismeretében lehet majd dönteni arról, szükséges-e segítségnyújtás a magyar állam részéről, és ha igen, milyen formában - idézte a tárcavezető válaszát a napilap. Veres János szerint a légitársaság esetleges csődje sem eredményezné a ferihegyi repülőtér bezárását. Ha mégis, a "rendkívül tőkeerős szakmai befektetőnek, a Hochtief AirPortnak is érdeke, hogy megoldást találjon" - húzta alá.
A Magyar Hírlap információi szerint még ebben a hónapban újabb közgyűlést tarthat a Malév, ahol személyi változások is szóba kerülhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


