A miniszterelnök 50-90 ezer új munkahelyre számít
Gyurcsány Ferenc: ötven-százezer munkahely szűnhet meg, de nő a közfoglalkoztatás
Azt feltételezzük, hogy Magyarországon 50-100 ezer munkahely szűnhet meg a pénzügyi-gazdasági válság következményeként - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányülést követően tartott sajtótájékoztatóján szerdán.
2008.12.10 14:20MTIA miniszterelnök szerint közfoglalkoztatásban nagyjából 50-90 ezer munkahelyet tud teremteni az állam.
Ebből 25-30 ezer már az idei közfoglalkoztatásban is szerepelt, és ehhez jön hozzá 50-60 ezer fő, akiknek a foglalkoztatását a szociális törvény hétfőn elfogadott változtatása teszi lehetővé - közölte Gyurcsány Ferenc.
A kormányfő szerint a válság terheit mindenki viseli. Gyurcsány Ferenc hozzátette: a legnagyobb veszélyben a versenyszférában dolgozók vannak, a közszférában nagyobb a "védernyő" ereje.
"Olyan költségvetést fogadtunk el, amelyben nincs a közszférára közvetlen nyomás a létszámcsökkentésre" - jelentette ki a miniszterelnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


