Állati
Fénykarddal a legjobb távol tartani a madarakat
Egy új eszköz jelenthet megoldást a termelőknek és a vállalkozásoknak, akiknek eddig nem állt rendelkezésére hatékony és humánus módszer a madarak távoltartására.
2018.02.28 04:06ma.huTény, hogy csökken a madarak élettere, de azért valljuk be, a madárkár abból adódik, hogy sokkal szívesebben esznek (az emberi tevékenység eredményeként) a bőséges terülj-terülj asztalkámról, mintsem az erdőkben-réteken kutatnak egész nap némi élelem után, ezért előszeretettel keresik az ember "társaságát".
Olyannyira, hogy a mezőgazdaságban a veszteség egyes helyeken elérheti a termés 30-40 százalékát. Más területeken az okozott kár és a szennyeződések megszüntetése akár milliós nagyságrendű is lehet. A jövőben egyre több helyen ezért „lézerkerítés” tartja távol a szárnyas betolakodókat.
Egy 2014-es felmérés adatai azt mutatják, hogy a termelők 84%-ának okoznak kárt a madarak, a becslések szerint minimum 16%-os termésveszteséget okozva. A mezőgazdasági terményekben elsősorban a galambok és a seregélyek okoznak károkat, amelynek a mértéke elérheti a 40%-ot. Az USA-ban a madarak akár 50 ezer dolláros kárt is okozhatnak egyetlen gazdaságban egy átlagos éjszaka alatt.
A mezőgazdasági kártételen túlmenően a madarak évszaktól függetlenül problémát jelentenek például a raktárak, állattartó telepek, ipari létesítmények működésében vagy a közlekedésben is. A szárnyasok többféle módon is generálhatnak súlyos kiadásokat, nemcsak megeszik a termést, szennyeznek a tollukkal, ürülékükkel is. Ha az utólagos kárelhárítás költségét is hozzáadjuk, országos szinten évente többmilliárdos tételről van szó.
A reptereken például nem jelentkezik anyagi kár – a munka épp a megelőzés érdekében zajlik – ennek ellenére a madarak távoltartása komoly költségterhet jelent az üzemeltetőnek. Az ipari létesítményekben okozott közvetlen károk és a takarítás költségei mellett a higiéniai kockázat minimalizálása is folyamatos erőforrásokat igényel.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy az ilyen károk jogi ellentételezése is nehéz. A biztosítók nem szívesen szerződnek ezekre a kockázatokra. Hatósági bejelentést ugyan lehet tenni például a vadásztársaságoknál, de a tapasztalatok szerint ezek az ügyek évekig húzódhatnak, és jellemzően nem vezetnek eredményre – mutatott rá a helyzetre Péter István, a témával hivatásszerűen foglalkozó Agrosol 2000 Kft. vezetője.
A hosszú ideje megoldatlan gondot egy Agrilaser néven futó fejlesztés látszik orvosolni. A zöld, kerítésszerű nyalábok nem ártanak az állatoknak, de távol tartják azokat a védett területről. Európában főként sirályok, varjúfélék, galambok, vadkacsák, vadlibák, seregélyek ellen vetik be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


