Felsőoktatás
Csütörtökön lejár a tavaszi félév első Diákhitel-igénylési határideje
Csütörtökig kell a hallgatóknak benyújtaniuk a hiteligénylési kérelmet ahhoz, hogy március közepéig megkapják a kért diákhitelt.
2018.02.14 15:05MTIA Diákhitel Központ Zrt. közleményében azt írták, hogy a képzés díjára költhető Diákhitel2-t 2017. október óta nullaszázalékos kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók. A szabad felhasználású Diákhitel1 2,3 százalékos kamattal nyújt segítséget a diákoknak.
A tanév második szemeszterétől a Diákhitel1 keretében havi hetvenezer forintot is kérhetnek a hallgatók, egy összegben tanulmányi félévenként pedig 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá. Külföldi részképzés - például Erasmus, AIESEC - esetén két félévig terjedő időre a normál Diákhitel1 kétszeresét lehet igényelni, ez egy félévre akár 700 ezer forintot, egy teljes tanévre 1,4 milliót jelenthet.
Diákhitel2 esetében a felvehető hitelösszeg maximuma az igénylő képzési költségének összege. Az önköltséges hallgatóknak február 1-jétől az alap- és mesterképzés tanterve szerint hivatalosan magyar nyelven oktatott ismeretek idegen nyelven történő oktatásáért fizetendő térítési díj is finanszírozható a Diákhitel2-ből - olvasható a közleményben.
Kiemelték, hogy ettől a szemesztertől az eddigi 40 év helyett 45 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket. Ezzel egyidejűleg a törlesztés legkésőbbi megkezdésének életkori határa is 40 évről 45 évre nő.
Szerződést 2017 szeptembere óta személyes megjelenés, illetve papír alapú dokumentumok használata nélkül, elektronikus aláírással is lehet kötni. Az e-szerződés előfeltétele az ügyfélkapus hozzáférés és az igénylés Neptun rendszeren keresztül történő indítása - írták, hozzátéve, hogy az új lehetőség mellett az eddigi, a Diákhitel Direkten keresztül kezdeményezett vagy személyes ügyintézést igénylő hiteligénylési módok is rendelkezésre állnak.
A Diákhitellel kapcsolatos információk, tudnivalók a Diákhitel Központ internetes felületén érhetőek el, a budapesti Kacsa utcai ügyfélszolgálaton pedig továbbra is lehetőség van személyes ügyintézésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06