Gazdaság
Sztrájkoltak a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában
Bérkövetelés miatt két órára beszüntette a munkát a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) hétfőn délelőtt, a szakszervezet szerint sikeres volt a sztrájk.
2018.02.12 13:03MTIFiczere Ferenc, a magyarországi Bosch csoport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. telephelyén a sztrájkhoz 508 dolgozó csatlakozott a vállalat több mint 2200 állandó munkavállalója közül.
A Bosch másik, kéziszerszámokat gyártó telephelye nem vett részt a sztrájkban - tette hozzá.
Közlése szerint a Bosch csoport Magyarországon minden évben a piaci környezetnek megfelelően és a törvényi előírásokat maradéktalanul betartva emeli a munkások fizetését. A fizetéseket úgy határozzák meg, hogy a dolgozók korrekt béreket kapjanak és emellett az "éles piaci versenyben a versenyképességünk megmaradjon, ezáltal a munkahelyek biztonsága se kerüljön veszélybe" - tette hozzá.
Mint emlékeztetett, a 2018-as béremelésről tavaly decemberben kezdték a bértárgyalásokat a munkavállalók képviselőivel. A Bosch csoport magyarországi telephelyein a munkavállalók 2018. évi bére átlagosan csaknem 10 százalékkal emelkedett. A konkrét mértékek vállalatonként és tevékenységi területenként eltérőek, amit az adott vállalat eredménye is befolyásol, és függ az egyéni teljesítménytől is.
A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél az egyeztető tárgyalások 2017. december 21-én lezárultak, de megegyezés nem született, így a munkáltató döntött a béremelés mértékéről. Ennek ellenére a szakszervezet 2018. január 25-én újabb kollektív munkaügyi vitát kívánt kezdeményezni a miskolci autóipari gyár vezetőségével.
A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél a dolgozók 99 százaléka a béremelést tartalmazó munkaszerződés-módosítást aláírta, és az emelt bérek kifizetése ezek alapján a szokott időben megtörtént. A gyárban a már elfogadott, emelt fizetéseken felül hűségbónuszt is bevezettek - ismertette Ficzere Ferenc.
Janik Tamás a szakszervezeti tömörülés elnöke azt közölte az MTI-vel, hogy sikeres munkabeszüntetést szervezetek a miskolci kft.-nél.
Ismertette: a műszakban lévő fizikai dolgozók 90 százaléka részt vett a sztrájkban, a termelés két órára gyakorlatilag megállt. A munkavállalók egyértelműen kiálltak amellett, hogy a vállalat által differenciáltan végrehajtott 9 százalékos béremelés nem elegendő.
A szakszervezet ilyen mértékű támogatás mellett továbbra is követeli, hogy a munkáltató az általa egy oldalúan lezárt bértárgyalást újrakezdje - tette hozzá, megjegyezve: a sztrájk fegyelmezetten és békésen zajlott, ideje alatt a munkavállalók a gyár kantinjában gyűltek össze, rendzavarás nem történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06