Ipar
Nyolcszázan sztrájkoltak a Bosch hatvani gyárában
Az első adatok alapján mintegy 800 dolgozó vett részt abban a kétórás figyelmeztető sztrájkban, amelyet a Bosch hatvani üzemének szakszervezetei hirdettek meg szerdára.
2018.01.24 15:00MTIFiczere Ferenc, a cégcsoport kommunikációs igazgatója elmondta: a résztvevők számának és a munkabeszüntetés miatti kiesés nagyságának összesítése még tart, a munkaadói oldal eddigi becslései alapján körülbelül 800 ember, a gyár dolgozóinak nagyjából egyhatoda csatlakozott a szakszervezetek felhívásához.
A kommunikációs igazgató emlékeztetett: a Bosch korábban megszületett döntése értelmében a vállalat magyarországi telephelyein a munkavállalók bérét idén átlagosan csaknem 10 százalékkal növelik. A béremelés mértéke vállalatonként és tevékenységi területenként eltérő, amelyet egyrészt az üzemek eredménye befolyásol, másrészt az egyéni teljesítmények függvénye - tette hozzá. Jelezte: már múlt év decemberében elkezdték a bértárgyalásokat a munkavállalók képviselőivel, és végül az összes szempont, illetve javaslat mérlegelését követően született meg a béremelésről szóló döntés. Közlése szerint a hatvani gyárban a Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szervezete (HADFSZ) és a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSZ) nem fogadta el a béremelés mértékét és szerda délelőttre kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek, amit a cég tudomásul vett és a jogszabályokban foglaltak szerint járt el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


