Mi a nyerő: adócsökkentés vagy megszorítás?
Fidesz: Gyurcsány Ferenc ellehetetleníti a vállalkozásokat
A Fidesz szerint éppen Gyurcsány Ferenc az, aki ellehetetleníti a vállalkozásokat, miközben a vállalkozások elfogadottságáról beszél - írta az MTI-nek eljuttatott közleményében a Fidesz helyettes szóvivője annak kapcsán, hogy kormányfő részt vett és felszólalt a vállalkozók napján rendezett gazdaságpolitikai fórumon, pénteken, Budapesten.
2008.12.05 16:30MTIEurópa kormányai sorra csökkentik az adókat és jelentik be növekedési programjaikat, a Gyurcsány-kormány viszont brutális megszorításokkal teszi egyre nehezebbé a vállalkozások működését - írta Cser-Palkovics András.
"Duma helyett végre tettekre volna szükség: az adó- és kamatcsökkentés jelentene valós segítséget a vállalkozásoknak" - fogalmazott a politikus.
Gyurcsány Ferenc a fórumon azt mondta: érdemi, jelentős adócsökkentésre 2009-2010-ben nincs lehetőség, adószerkezeti átalakítást lehet megtenni.
"Az adórendszeren belül a belső piac élénkítése nem lehetséges, amit látok, az a beruházás-élénkítés, amire 2.000 milliárd forintot szán a kormány a következő 1,5 évben" - fogalmazott a kormányfő.
A kormányfő egyetértett azokkal, akik azt sürgetik, hogy a mainál alacsonyabb jegybanki alapkamat alakuljon ki.
Ennek kapcsán megjegyezte: a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt időszakban a kötelező tartalékráta csökkentésével 300-400 milliárd forint többletlikviditást teremtett a gazdaságban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


