Gazdaság
Novembertől emeli a béreket az Auchan
Átlagosan 13,6 százalékkal emeli az áruházi alkalmazotti munkakörben foglalkoztatottak bérét az Auchan november 1-jén, és a cég létszámbővítést is tervez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével folytatott tárgyalásokat követően.
2017.10.12 06:37MTIAz Auchan Retail Magyarország szerdai közleménye szerint a béremelésre idén és jövőre 2 milliárd forintot biztosítanak, az alkalmazottak bruttó jövedelme 247 ezer forintra emelkedik a pótlékokkal, prémiumokkal és a többi béren kívüli juttatással együtt. A vállalat az áruházi, menedzseri pozícióban dolgozók bérének rendezésére is ígéretet tett.
A közlemény idézi a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnökét, aki üdvözölte, hogy az alsóbb bérkategóriákban különösen jelentős lesz a fizetések emelkedése. Sáling József hozzátette, hogy a létszámbővítéssel elsősorban a létszámhiányt kell enyhíteni.
Dominique Ducoux vezérigazgató szerint a létszám emelését az új áruházak tervezett nyitása is indokolja - írták.
Az Auchan felidézte, hogy az elmúlt 2 évben 2,7 milliárd forintot biztosított bérfejlesztésre, ennek köszönhetően átlagosan 24 százalékkal nőtt az áruházi alkalmazottak bruttó alapbére.
Az Auchan Retail Magyarország 19 áruházat, 1 szupermarketet, 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást és 1 online áruházat üzemeltet és közel 7000 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat az elmúlt 19 évben mintegy 200 milliárd forintot fordított Magyarországon beruházásra - írták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


