102 milliárd forintos privatizációs bevételéből
Cargo-pénzből kerül a HÉV a MÁV-hoz
A MÁV Cargo 102 milliárd forintos privatizációs bevételéből vásárolja meg a MÁV Zrt. a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. HÉV-vel kapcsolatos eszközeit, így a BKV jelentős, 30 milliárd forint körüli egyszeri forráshoz jut, egyben "megszabadul" a helyi vasút üzemeltetésétől - írta az erről szóló információira hivatkozva a hétfői Napi Gazdaság.
2008.12.01 06:41Napi GazdaságA tervek szerint április 30-áig kell megszületnie a dokumentumnak arról, hogy az állam milyen garanciális feltételek mellett adja át a BKV-nak az említett összeget. A BKV-nak igen jól jön ez a segítség. Túl azon, hogy megszabadul a HÉV üzemeltetéséből keletkező veszteségtől, készpénzhez jut a súlyos helyzetben lévő társaság.
Az adóssága ma már 80 milliárd forint körüli, idén is 4,5 milliárd forintos áthidaló hitel felvételére kényszerült. Azt még nem tudni, hogy a cég mit kezd a befolyó összeggel. A BKV mindezek mellett további 10 milliárd forint támogatáshoz jut azáltal, hogy megemelik a büdzsében a közösségi közlekedés normatív támogatására fordítandó összeget. Vagyis a fővárosi közlekedési vállalat az idei 32 milliárd után 2009-ben 42 milliárdot kapna ezen a címen a központi költségvetésből. A 30 plusz 10 milliárd forint tehát várhatóan enyhít a BKV likviditási gondjain - olvasható a lapban.
Kapcsolódó írások:
- Drágább lehet az ÖBB-nek a MÁV Cargo megvásárlása
- A Rail Cargo Austria tartja magát a MÁV Cargo megvételére kötött szerződéshez
- Fidesz: nevezzék meg a MÁV Cargo eladásának felelőseit!
- MÁV Cargo-ügy: a GYSEV adott tanácsokat?
- Martin Huber: "júniusban zárjuk a MÁV Cargo megvásárlását"
- Kinek állt érdekében a MÁV Cargo eladása?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


