Nébih
Szennyezett tojás - Nem emelkedik a tojás ára
A szennyezett tojások mennyisége önmagában ugyan nagy, azonban az európai termeléshez képest kis volumen.
2017.08.14 14:30MTIA szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja - mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Nagy Attila kifejtette, hogy a szennyezett tojások mennyisége önmagában ugyan nagy, azonban az európai termeléshez képest kis volumen.
Arról is beszélt, hogy a magyar tojás szektor a botrányból profitálhat. Hangsúlyozta, hogy a hamisított tételek nem kerülhettek Magyarországra, és nem szennyezhették a magyar tojást.
Hozzátette, a botrány kezdete óta a Nébih azt javasolja, hogy a vásárlók magyar tojást fogyasszanak, a mostani ismeretek szerint azok biztonságosak.
Megjegyezte, hogy folyamatosan ellenőrzik az országba érkező tojás szállítmányokat, a nyugati országokban érintett tojásokat pedig megsemmisítik.
A "holland tojásügy" előzménye, hogy múlt hét péntekig 15 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, valamint Kína és Svájc.
A Fipronil rovarirtószert az állatgyógyászatban használják emberi fogyasztásra nem használt állatoknál (kutyák, macskák) vérszívó paraziták irtására. A szert egyelőre nem tudni milyen okból keverték be a hollandiai tojástelepeken használt fertőtlenítő szerbe.


Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


