Mezőgazdaság
KSH: felgyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése áprilisban
4,1 százalékos volt az éves drágulás a márciusi 1,4 százalékot követően.
2017.06.13 22:30MTIÁprilisban felgyorsult a mezőgazdasági termelési árak növekedési üteme: 4,1 százalékos volt az éves drágulás a márciusi 1,4 százalékot követően - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A növényi termékek ára 1,2 százalékkal maradt el a tavaly áprilisitól, míg egy hónappal korábban még 3,6 százalékkal voltak olcsóbbak, a vágóállatok és állati termékek áremelkedése 11,1-ről 14,5 százalékosra nőtt.
Megállt a gabonafélék tavaly augusztus óta tartó árcsökkenése, 2,2 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban, a gyümölcsök 8,4 százalékot drágultak, de a burgonya 9,1 százalékkal kevesebbet ért. A zöldségfélék ára 1,8 százalékkal nőtt, az eper 36 százalékkal drágább lett.
Az élő állatok termelői ára 12,4 százalékkal nőtt, főképp az élő sertések árának 35 százalékos emelkedése miatt. Az állati termékek ára 14,5 százalékkal emelkedett, benne a tej ára 26 százalékkal emelkedett és elérte a 2014 végi árszintet. A vágóbaromfi ára 1,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a vágótyúkfélék ára 1,4 százalékkal mérséklődött.
Január-áprilisban a mezőgazdasági termelői árak 0,7 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek ára 4,3 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 10 százalékkal emelkedett.
A zöldségfélék ára 4,5, a gyümölcsöké 2,3 százalékkal csökkent, az utóbbi termékcsoport árindexét az alma ára határozta meg, ami 4,0 százalékkal mérséklődött.
A vágósertés ára 25 százalékkal nőtt, kilogrammonként 422 forintra. 2016 legalacsonyabb felvásárlási árát, 308 forintot áprilisban mérte a KSH, amit 2016. szeptemberig gyors növekedés követett a kilogrammonkénti 415 forintos árig. A tej ára 20 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


