Mezőgazdaság
10-20 százalékkal kevesebb gabona teremhet idén
Az országban átlagosan mintegy 100 milliméternyi csapadék hiányzik a talajból, és emiatt több helyen is - az aszályos területeken - már kényszerérés tapasztalható.
2017.06.13 03:30MTIA csapadékhiány miatt 10-20 százalékkal kevesebb gabona teremhet az idén - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
Vancsura József közölte: az országban átlagosan mintegy 100 milliméternyi csapadék hiányzik a talajból, és emiatt több helyen is - az aszályos területeken - már kényszerérés tapasztalható. Ha nem lesz hűvösebb az időjárás és csapadékosabb, több helyen már Péter-Pál napja előtt megkezdődhet az árpa betakarítása az országban - mondta.
Hozzátette, az őszi búza aratása a július 5. és 10. közötti helyett már június végén megkezdődhet. Mindez azt jelentheti, hogy a múlt évi 5 millió tonnás össztermés 4 millió tonna körül lehet 2017-ben - mondta a GOSZ elnöke.
Kifejtette, mindez nem befolyásolja a búza árát, az ugyanis a világpiacon dől el.
A búzatermelőknek a tavalyi tonnánként 40 ezer forintos átlagos ár mellett mintegy 50 százaléka volt veszteséges. Az elnök szerint az idén a búzatermelők 70-80 százaléka lehet veszteséges, ha az időjárás nem fordul kedvezőre. A búzatermesztőknek ugyanis ahhoz, hogy ne legyenek veszteségesek, és némi nyereség is keletkezzen, átlagosan 50 ezer forintos felvásárlási árra lenne szükségük tonnánként - tájékozatott Vancsura József.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


