Gazdaság
Sztrájra készülnek a tescósok
A közeljövőben az áruházakon belül szervezett munkalassítás, míg külső helyszínen demonstráció is előfordulhat a Tesco áruházlánc budaörsi központjánál, amelyhez más vállalatok alkalmazottai már jelezték, hogy szolidaritásból csatlakoznak.
2017.05.29 12:38MTIEgyüttműködési megállapodást kötöttek az ágazati szakszervezetek, hogy kiharcolják a munkavállalók számára méltó béreket a multinacionális áruházláncoknál - írta hétfői lapszámában a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a piacon a legnagyobb foglalkoztatónak számító Tescónál sztrájk szerveződik.
A dolgozók elégedetlenségének oka, hogy a Tesco a januári kötelező béremeléseken túl a vállalatnál fennálló szakemberhiány ellenére sem hajlandó további bérfejlesztésre az idén - mondta a lapnak Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke.
Közölte, hogy a KASZ együttműködésre lépett a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) azzal a szándékkal, hogy a kiszolgáltatott munkavállalók érdekeit közösen képviselve, akár országossá szervezett demonstráció keretében érjék el a fizetések jelentős mértékű felzárkóztatását.
A közeljövőben az áruházakon belül szervezett munkalassítás, míg külső helyszínen demonstráció is előfordulhat a Tesco áruházlánc budaörsi központjánál, amelyhez más vállalatok alkalmazottai már jelezték, hogy szolidaritásból csatlakoznak.
Az akció megvalósulhat olyan napokon, amikor annak jelentős hatása van a forgalomra, például ünnepek előtt, de biztos, hogy nem várjuk meg vele a karácsonyt - fejtette ki a KASZ képviselője a Magyar Időknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06