Szociálpolitika
Ötmilliárd forint többlettámogatás megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására
Mintegy ötmilliárd forint többlettámogatást biztosít a kormány a megváltozott munkaképességűeket alkalmazó akkreditált foglalkoztatóknak.
2017.03.10 13:46MTICzibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta, 2017-ben több mint 34 milliárd forintot szán a kormány a költségvetésből a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs foglalkoztatására. Ezt most további 5,1 milliárd forinttal egészítik ki a minimálbér- és bérminimum-emelés kompenzálásáért. Így ebben az évben több mint 39 milliárd forint jut a rehabilitációs foglalkoztatásra - emelte ki az államtitkár.
Czibere Károly a XI. kerületi Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón a részletekről szólva elmondta, az elmúlt években az egy főre jutó éves támogatás mértéke 1,12 millió forint volt, ez idén 15 százalékkal, 1,288 millió forintra emelkedett a minimálbér emelésének köszönhetően.
Kitért arra is, hogy a megváltozott munkaképességűeket nem foglakoztató cégek rehabilitációs hozzájárulása a jövőben évről évre automatikusan nőni fog, mivel a minimálbér kilencszeresében határozták meg ezt az összeget.
Czibere Károly a fogyatékossággal élő, egészségkárosodott és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását célzó támogatások között említette még az évenkénti egyszeri fejlesztési támogatást. Tavaly év végén az egyszeri támogatás mértéke 900 millió forint volt - tette hozzá.
Egy dolgozó a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. telephelyén (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Szintén a foglalkoztatást segíti a rehabilitációs kártya, az ezzel rendelkező munkavállalók után ugyanis nem kell szociális hozzájárulást fizetni, valamint az a döntés, amely szerint 2015 ősze óta uniós értékhatárig mentesül a közbeszerzési törvény hatálya alól a védett munkahelyeken, megváltozott munkaképességű emberek által előállított áruk vagy szolgáltatások beszerzése - közölte Czibere Károly.
A kormány határozott célja, hogy minden fogyatékossággal élő számára biztosítsa a teljes élet lehetőségét, amelyhez hozzátartozik a foglalkoztatási esély javítása és a konkrét munka biztosítása is - hangoztatta az államtitkár.
Molnár László XI. kerületi alpolgármester elmondta, Újbuda önkormányzatánál 12 megváltozott munkaképességű ember dolgozik, az önkormányzat tulajdonában lévő Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft.-nél pedig 170 embernek biztosítanak munkát.
Lőrincz Gergely, a kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a támogatás megemelésével nemcsak a meglévő munkahelyeket tudják megtartani, hanem bővíteni is tudják majd a létszámot. Elmondta azt is, hogy a tavaly év végi egyszeri fejlesztési támogatásból komfortosabbá tudták tenni a munkakörülményeket, például felújítottak és akadálymentessé tettek két vizesblokkot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


