Légi közlekedés
10 százalék fölötti bővüléssel nyitották az évet Európa nagy diszkont légicégei
Európa mindhárom nagy diszkont légitársasága tíz százalékon felüli utasforgalom-bővülést ért el januárban az előző évihez viszonyítva.
2017.02.07 23:30MTIA tavaly Európa legnagyobb utasforgalmú légitársasága címet elnyert ír diszkont Ryanair januárban 17 százalékkal több, 8,7 millió utast fuvarozott, míg a járatok kihasználtsága 88-ról 90 százalékra javult. A Ryanair éves gördülő utasforgalma január 31-ével 118,3 millió volt, 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Az angol easyJet tavaly szinte minden hónapban 5-7 százalék körüli forgalombővülést produkált, ehhez képest idén januárban 11 százalékkal 4,7 millióra növelte ügyfelei számát. A gépek kihasználtsága 1,2 százalékponttal 86,2 százalékra javult. Az angol légitársaság éves gördülő utasforgalma január végével 74,9 millió volt, 6,9 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor.
A magyar hátterű Wizz Air érte el a legnagyobb arányú, 18 százalékos bővülést, a budapesti légitársaság 1,8 millió utast szállított az év első hónapjában 88 százalékos kihasználtság mellett, amely jelentősen, 4,5 százalékponttal magasabb a tavalyi szintnél. A Wizz Air nem közöl gördülő utasforgalmat, a honlapjukon lévő adatsorok szerint január 31-ével 23,1 millió volt az utasszám, 10,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


