Mindennapi
400 forint is lehet egy kiló kenyér
Nem bírják lenyelni a költségeket a kisebb pékségek, muszáj az árat emelniük.
2017.02.03 09:36ma.huUgyan nemrég kezdődtek csak meg a tárgyalások kenyér ügyben a pékek és a nagyobb láncok között, a szakemberek szerint pár napon belül 400 forint is lehet egy kiló kenyér.
Január elején próbálták már jelezni a pékek, hogy a munkaerőköltségek növekedése miatt muszáj az árat emelniük, ezért további tárgyalásokat sürgettek az ügyben. Az Agroinform. hu információi szerint pár napon belül 400 forint is lehet egy kiló fehér kenyér ára, ha sikerül a feleknek megegyezniük.
Megbeszélést szervezett ez ügyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyar Pékszövetség és a kiskereskedelmi láncok részvételével, hogy átgondoltan tudják megvitatni a sütőipar jelenlegi helyzetét. A találkozón Szilágyi Péter, a Magyar Pékszövetség tanácsadója elmondta: hosszú évek óta nehéz helyzetben van a sütőipar, a vállalkozások eredménye elmarad az - amúgy is alacsony eredményességű - élelmiszeripari ágazat számaitól.
Az agroinform.hu szerint a sütőipari vállalkozások árbevétel-arányos bruttó jövedelmezősége két százalék körül alakul, ez az alacsony eredményszint nem teszi lehetővé a szükséges fejlesztések, korszerűsítések végrehajtását. Ahogy a szakvezető fogalmazott: az egyik leginkább kézimunka-igényes szakágazat, ezért a munkaerő költségének változásai az átlagnál érzékenyebben érintik a sütőipari vállalkozásokat.
Szilágyi Péter hangsúlyozta: azt szeretnék elérni, hogy legalább a munkaerőköltség növekedését érvényesíteni tudják az áraikban. A megbeszélésre meghívást kapott valamennyi kiskereskedelmi áruházlánc, a résztvevők elmondták, megértik a problémát és nyitottak a tárgyalásra a kenyér áremelés ügyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


