Két ember állapota súlyos
Robbanás történt egy brassói kenyérgyárban, többen megsérültek
Robbanás történt csütörtök este egy brassói kenyérgyárban, hat ember megsebesült, közülük kettő állapota súlyos.
2015.11.05 20:33MTIA Mediafax hírügynökség jelentése szerint a robbanás a Vel Pitar kenyérgyár malmában történt. A malom a brassói stadion szomszédságában áll, melyben éppen egy másodosztályú futballmérkőzést játszottak. Az élő televíziós közvetítésben jól látható volt a robbanás és az azt követő tűz.
Raed Arafat belügyi helyettes államtitkár vörös színű riasztást rendelt el a Brassó megyei és a szomszédos Kovászna és Prahova megyei kórházak számára. A helyettes államtitkár a baleset bekövetkezte után nem sokkal elmondta, hogy öt személyt szállítottak égési sérülésekkel kórházba, egyikük sérülései súlyosak, négyen könnyebben sérültek meg. Az államtitkár azért tartotta fontosnak a szomszédos megyék kórházainak a riasztását, mert hosszú ideig nem lehetett tudni, hányan vannak még a romok alatt.
Egy munkást később, két órával a robbanás után tudtak kiemelni egy üregből, ahová a légnyomás taszította. A katasztrófavédelem illetékese szerint a robbanás pillanatában 11 személy tartózkodott a malomban, öten közülük nem sebesültek meg.
Romániában a közvéleményt rendkívül érzékennyé tette a hasonló balesetek iránt a bukaresti Colectiv klubban múlt pénteken bekövetkezett tűz. A bukaresti tragédiában 32 fiatal meghalt, 130-at továbbra is kórházban ápolnak, sokuk állapota válságos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


