Állategészségügy
Madárinfluenza - Országos zártan tartást rendelt el a főállatorvos
Magyarország teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos.
2017.02.02 12:04MTIAz intézkedést az indokolta, hogy 11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, valamint, hogy két hete - valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt - Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján csütörtökön.
A tájékoztatás szerint az előírással tovább csökkentik az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetőségét.
Közölték: a járvány kezdete óta mintegy 3 millió baromfit kellett leölni, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető.
Közölték, az állategészségügyi hatóság haladéktalanul megtesz minden szükséges intézkedést. Ezzel párhuzamosan, a jogerős határozatok alapján, a járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100 százalékos állami kártalanítás kifizetése is zajlik, eddig 45 gazdálkodónak mintegy 1,16 milliárd forintot fizettek ki - írták.
Kiemelik: kulcsfontosságú, hogy az állattartók szigorúan betartsák az általános járványvédelmi szabályokat és jelezzék az állatorvosuknak vagy az állategészségügyi hatóságnak, ha állataikon bármilyen betegségre utaló tünetet észlelnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


