Pénzügy
Madárinfluenza - Magyarország válságtámogatást kér
A madárinfluenza járvány gazdasági hatásainak enyhítésére Magyarország hivatalosan is kéri az Európai Bizottság válságtámogatását.
2017.01.23 12:19MTIA Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az Európai Unió szabályozása lehetőséget biztosít arra, hogy egészségügyi vagy járványügyi szempontból indokolt esetekben be lehessen avatkozni a belső piac működésébe és különleges, egyedi válságintézkedéseket hozhasson az Európai Bizottság.
Ezért Magyarország tekintettel a jelentős mértékű ágazati nehézségekre kéri a mechanizmus alkalmazását az uniótól.
A kérést Nagy István, az FM parlamenti államtitkára hétfőn Brüsszelben a Mezőgazdasági és Halászati Miniszteri Tanács ülésén terjeszti elő.
A madárinfluenza miatt január közepéig mintegy 3 milliárd forint közvetlen kára keletkezett a gazdálkodóknak, közölte korábban Csorbai Attila, a Baromfi termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója. Hozzátette: a járvány még nem ért véget, ezért végleges számok a károkról nincsenek. A legnagyobb kárt a víziszárnyas-állományban okozta a betegség, de a kiesés miatt jelentős közvetett kára is keletkezett a termelőknek.
Január második felében Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a madárinfluenza, ezzel Magyarországon a megbetegedés már összesen 7 megyét érint. A megbetegedéseknél a H5N8 vírustörzset azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


