Állategészségügy
Hajdú-Bihar megyében is megjelent a madárinfluenza
A fertőzött állományt, több mint 10 ezer állatot leölték, a telepet fertőtlenítették.
2016.12.23 15:59MTIA hét elején Hajdú-Bihar megyében, egy Pród község közelében található libatelepen azonosították a Magyarországon eddig is megtalálható H5N8 madárinfluenza vírust, amely emberre továbbra sem jelent veszélyt - közölte Bognár Lajos országos főállatorvos az MTI érdeklődésére.
A fertőzött állományt, több mint 10 ezer állatot leölték, a telepet fertőtlenítették - számolt be. A telep körül egy 3 és egy 10 kilométeres védő és megfigyelési zónát alakítottak ki. A zónában található állattartó telepek állományát állatorvosok megvizsgálják, amennyiben probléma van, intézkednek - mondta. A megyében elrendelték a baromfiállományok zárt tartását is az eset miatt - jegyezte meg.
Elmondta azt is, hogy minden állattartó 100 százalékos állami kártalanításra jogosult, ahol a hatóságnak madárinfluenza miatt intézkednie kell, és betartott minden állategészségügyi szabályt, különösen a zárt tartást. A kártalanítást a járási hivatalok végzik közigazgatási eljárásban, a gazdálkodók 60 napon belül számíthatnak a fizetésre. A novemberi járványokhoz kapcsolódóan már az idén több mint egymilliárd forint kártalanítást fizetnek ki - mondta.
A baromfi zártan tartásának kötelezettségét Hajdú-Bihar megyén kívül Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, és Jász-Nagykun-Szolnok megyékre terjesztették ki eddig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján található információk szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


