Állategészségügy
Újabb megyében jelent meg a madárinfluenza
A madárinfluenza vírus okozta megbetegedés miatt az országos főállatorvos Jász-Nagykun-Szolnok megyére is kiterjesztette a baromfi zártan tartásának kötelezettségét.
2016.12.21 16:40MTIGyuricska Éva, a megyeszékhely polgármesteri hivatalának sajtóreferense elmondta: a megye területén található valamennyi állattartónak zártan kell tartania állományát. Amennyiben ez nem oldható meg, a kifutót megfelelő erősségű madárhálóval kell védeni. A madárhálóval lefedett résznek legalább az állattartó épület alapterületével megegyező nagyságúnak kell lennie.
A közleményben hangsúlyozzák, hogy a rendelkezés mielőbbi és maradéktalan betartása kiemelten fontos, mert a vonuló vadon élő madarak jelentős szerepet játszanak abban, hogy a vírus a környezetben fennmaradjon, és átterjedjen házi madárállományokra.
A Magyar Nemzet pénteken arról írt, hogy a Békés megyei madárinfluenza november eleji kitörése óta további három megye 31 településén mutatták ki baromfitartó telepeken a megbetegedést. A Bognár Lajos országos főállatorvos által kiadott tájékoztatásra hivatkozva arról számoltak be, hogy az ellenőrzések a H5N8 típusú madárinfluenza jelenlétét mutatták ki a baromfiállományban Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, és Békés megyében.
A tájékoztatás szerint a kitörések körül felállított védő- és megfigyelési körzetet a járványügyi helyzet miatt Bács-Kiskunban, Csongrádban és Békésben a minimálisan előírt tíz kilométer sugarú körön túlra is kiterjesztették. Ezekről a területekről kizárólag azonnali vágás miatt lehet baromfit kihozni, minden más mozgatás tiltott.
A vadállományban Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom megyében észlelték a megbetegedést récéknél és bütykös hattyúknál, a madárinfluenza-megfigyelést ezért a vadon élő madaraknál is elrendelték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


