Madárinfluenza
Ukrajna megtiltotta a baromfihús bevitelét Magyarországról
A tilalom Magyarország esetében a Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből származó baromfira vonatkozik, továbbá Ausztria, Németország és Bulgária egyes területeire.
2016.11.23 11:30MTIUkrajna megtiltotta a baromfihús, illetve a baromfiból készült félkész termékek bevitelét területére Magyarország és más európai országok azon régióiból, ahol madárinfluenza vagy baromfipestis (Newcastle-betegség) ütötte fel a fejét - hozták nyilvánosságra ukrán hírforrások az állami fogyasztóvédelmi szolgálat közlésére hivatkozva.
A híradások alapján a tilalom Magyarország esetében a Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből származó baromfira vonatkozik, továbbá Ausztria, Németország és Bulgária egyes területeire.
Azok a baromfitermékek viszont továbbra is bevihetők Ukrajnába, amelyeket olyan eljárással dolgoztak fel, ami meggátolja a fertőzés terjedését.
A magyar Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) múlt hétvégén közölte, hogy minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körzetében a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. Ez több tízezer állatot jelent.
Ezen túlmenően múlt kedden az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében elrendelte a baromfi zártan tartását, hogy csökkenjen annak a lehetősége, hogy az állatok vadon élő madarakkal érintkeznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06