Nébih
Madárinfluenza: minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai körzetben
A betegség terjedésének megakadályozása érdekében kedden az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében elrendelte a baromfi zártan tartását.
2016.11.19 13:30MTIA madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körzetében, mivel Kiskunmajsa közelében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma új állományból is kimutatta a vírust.
A Nébih az MTI-vel szombaton közölte: az országos főállatorvos döntése alapján minden állatot leölnek, függetlenül attól, hogy az állományok fertőzöttek-e. Az intézkedés több tízezer állatot érint, a hatóság az érintett állattartókkal felvette a kapcsolatot. A gazdák állami kártalanításban részesülnek.
A betegség terjedésének megakadályozása érdekében kedden az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében elrendelte a baromfi zártan tartását. Az előírás célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal történő érintkezés lehetősége. Korábban az egész országra kiterjedően elrendelték a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák. A rendelkezés nem egyedülálló Európában: a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel hasonló döntést hozott Németország, Ausztria, Hollandia és Franciaország hatósága is, valamint Lengyelország, Dánia, Horvátország és Svájc is.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. A récefélék vándorlási útvonala mentén található összes ország érintett.
A vírus miatt már több Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett magyarországi megyéből vagy Magyarországról, köztük Kanada, Szerbia, a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hongkong és Szingapúr.
A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06