Robbanó telefonok
Kiderült, miért robbannak fel a Samsung mobiljai
A jelek szerint a dél-koreai cég tervezői egy kicsit elszámolták magukat.
2016.12.05 19:10ma.hu
Fotó: Samsung
Kiderült, hogy mitől robbantak fel a Samsung Galaxy Note7 okostelefonjai. Az Instrumental elemzőcég friss tanulmánya szerint a dél-koreai cég mérnökei túlságosan szűk helyre szorították be a készülék akkumulátorát, ezért az a hétköznapi használat során is túlságosan nagy nyomásnak van kitéve - akár már az is gondot okozhat, ha zsebünkben a telefonnal leülünk.
Mint írták, Ilyen esetben könnyen előfordulhat, hogy az akkumulátor lítium-kobalt-oxid rétegei grafittal érintkeznek - ami túlmelegedéshez és szélsőséges esetben robbanáshoz vezethet.
Az Instrumental mérnökei szerint könnyen orvosolni lehetne a problémát: ehhez mindössze annyi kellene, hogy kisebbre cseréljék a Note7 akkumulátorát - igaz, ezzel az üzemidő is csökkenne.
A Samsung októberben végleg felhagyott a hibás modell forgalmazásával. A gyártó hivatalosan is elnézést kért a vásárlóitól, és teljeskörű vizsgálatot ígért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


