Terrorizmus
Két embert őrizetbe vettek terrorizmus gyanúja miatt Belgiumban
Egy 28 éves férfi, aki rendkívül aktív volt a dzsihadisták által előszeretettel használt, titkosított, Telegram nevű üzenetküldő szolgáltatáson, ahol jelezte, hogy merényletet készül elkövetni.
2016.09.16 16:18MTITöbb házkutatást tartottak terrorizmus gyanúja miatt és két embert őrizetbe vettek a hatóságok pénteken Belgiumban - jelentette a helyi média.
A nyomozók Brüsszel két negyedében, illetve Liége-ben tartottak házkutatást, majd terrorszervezetben való részvétel gyanúja miatt ezt követően kihallgattak három embert, akik közül kettőt őrizetbe vettek - tájékoztatott a Le Soir című belga napilap.
A szövetségi ügyészség azt közölte, hogy a bíróság hamarosan dönteni fog az érintettek előzetes letartóztatásáról.
Sajtóhírek szerint a gyanúsítottak egyike egy 28 éves férfi, aki rendkívül aktív volt a dzsihadisták által előszeretettel használt, titkosított, Telegram nevű üzenetküldő szolgáltatáson, ahol jelezte, hogy merényletet készül elkövetni.
Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


