Fejlesztés
Több mint 1,8 milliárdos közút-fejlesztési program Nyíregyházán
Felújítják a belvárosi Kígyó utcát, ahol kerékpárút is épül, amely bekapcsolja a város bicikliút-hálózatába a Déli ipartelepet, illetve Borbányát.
2016.08.28 20:30MTITöbb mint 1,8 milliárd forint értékű közút-fejlesztési programot valósít meg a nyíregyházi önkormányzat, amiből 1,5 milliárd forint európai uniós támogatás - közölte a helyhatóság szóvivője.
Rendes Sándor elmondta, hogy a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen korszerűsítik a régi 4-es és a 41-es számú főutat összekötő Törzs utcát. A 41-es számú főút kereszteződésében meghosszabbítják a város irányába kanyarodó sávot, a 4-es főút csomópontjában külön sávot alakítanak ki a Záhony felé közlekedőknek, a Semmelweis utcai kereszteződésben új körforgalom létesül.
Felújítják a belvárosi Kígyó utcát, ahol kerékpárút is épül, amely bekapcsolja a város bicikliút-hálózatába a Déli ipartelepet, illetve Borbányát. A borbányai külváros-részből a belváros irányába másik kerékpárút is épül, a Csárda utcától, a Szent István utcáig. Ezen túl négysávosra szélesítik a Belső kiskörút Szegfű utcai sávját - mondta a szóvivő.
Beszámolt arról is, hogy a nyíregyházi helyhatóság saját forrásából 26 utcában 255 millió forintot költ új aszfaltos útszakaszok építésére, meglévők felújítására.
A munkálatokat az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. végzi, amely további 40 utcában 84 millió forintos költségből 16 ezer négyzetméter útfelületet állít helyre, úgynevezett meleg aszfaltos technológiával - mondta Rendes Sándor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06