NGM
Megtartotta első ülését a gazdasági kabinet
A miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája az idei év augusztusától két kormánykabinetbe, egy gazdaságiba és egy stratégiaiba tagozódik, amelyek politikai döntéshozó és -előkészítő szervek.
2016.08.16 18:17MTIAz aktuális gazdasági és foglalkoztatáspolitikai helyzetről, az e-számla bevezetéséről és az M3 metró pótlását szolgáló autóbuszokról is tárgyalt a közelmúltban létrehozott gazdasági kabinet kedden a Nemzetgazdasági Minisztériumban - közölte a nemzetgazdasági tárca az MTI-vel kedden.
A tárca közleménye szerint a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vezette testület első ülésén előterjesztőként részt vettek a tárgyalt területekért felelős tárcavezetők, így jelen volt Pintér Sándor belügyminiszter, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárai is.
A gazdasági kabinet állandó tagja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Trócsányi László igazságügyi miniszter, míg Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke állandó meghívott.
A miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája az idei év augusztusától két kormánykabinetbe, egy gazdaságiba és egy stratégiaiba tagozódik, amelyek politikai döntéshozó és -előkészítő szervek. A Miniszterelnökség vezetője a stratégiai kabinetet, a nemzetgazdasági miniszter a gazdasági kabinetet irányítja - emlékeztet a közlemény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
- 1:44 Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között
- 1:15 Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06