Terror
Újabb videó a francia papot meggyilkoló iszlamistákról
A felvételen az elkövetők a támadást megelőzően hűséget fogadnak az Iszlám Államnak.
2016.07.28 10:27ma.huAz Iszlám Állam által közzétett videón az a két fiatal férfi látható, akik kedden késsel felfegyverkezve megtámadtak egy észak-franciaországi kisváros templomot, ahol túszokat ejtettek, egyik foglyukat - egy 84 éves papot - pedig megölték.
A videót az Iszlám Államhoz köthető Amaq hírügynökség hozta nyilvánosságra. A francia rendőrség ugyanakkor még nem erősítette meg a felvétel eredetiségét. A filmen a férfiak arabul beszélnek, és megemlítik többek között az Iszlám Állam vezetőjének, Abu Bakr al-Baghdadinak a nevét is. Egyikük kezében egy papír is látható, rajta pedig az Iszlám Állam zászlaja.
Közben azonosították a francia ügyészek a normandiai templomi támadás másik elkövetőjét. Eddig csak Adel Kermichéről tudtak, akinek személyazonosságát a templomnál talált egyik holttesten végzett DNS-vizsgálattal is megerősítették. Mint kiderült, a második fiú is nagyon fiatal volt, ő is 19 éves volt, Andel Malik Petitjean.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


