Terror
Megölt egy papot és túszokat ejtett két férfi egy francia templomban
Három ember életét vesztette a kedd reggeli túszmentő akció során egy normandiai településen.
2016.07.26 11:30MTI
Twitter
Túszokat ejtett kedden két, késsel felfegyverkezett támadó egy észak-franciaországi város templomában - közölte a francia rendőrség. A két támadót a rendőrség lelőtte, az egyik túsz is életét vesztette.
Három ember életét vesztette a kedd reggeli túszmentő akció során egy normandiai településen.
A források szerint a támadók a normandiai Saint-Etienne-du-Rouvray településen négy-hat embert – a BBC brit hírtelevízió értesülései szerint egy papot, két apácát és több hívőt – tartottak fogva.
A két túszejtőt lelőtték, az egyik túsz is életét vesztette – tudta meg a Reuters hírügynökség egy rendőrségi forrástól.
Úgy tudni, a meggyilkolt túsz a templom papja volt, az egyik támadó elvágta a torkát.
Agyonlőtték a két franciaországi túszejtőt
Agyonlőtte kedden a francia rendőrség azt a két, késsel felfegyverkezett támadót, akik valamivel korábban túszokat ejtettek egy észak-franciaországi kisváros templomában - jelentette híroldalán a BBC brit közszolgálati televízió.
A források szerint a támadók a normandiai Saint-Etienne-du-Rouvray településen négy-hat embert - a Le Figaro című francia napilap értesülései szerint egy papot, két apácát és két hívőt - tarthattak fogva.
A Le Figaro úgy tudja, egy apácának sikerült elmenekülnie a templomból a támadók elől, ő értesítette a rendőrséget.
A France 3 televízió értesülései szerint több lövést lehetett hallani a helyszínen, ahova a rendőrség és a készenléti szolgálatok munkatársai is felvonultak. A rendőrség szerint az egyik túsz életét vesztette.
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter úton van a településre.
Az Iszlám Állam katonái gyilkoltak
Az Iszlám Állam szócsöveként működő Aamák hírportálon közzétett közlemény szerint a szervezet két "katonája" hajtotta végre a támadást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


