Gyümi
Édes évük lehet a dinnyéseknek
A kisebb üzletekben 110 forint körül, a nagyobb áruházláncoknál 80-90 forint között árulják a gyümölcs kilóját.
2016.07.23 13:03MTIAz eddig leszüretelt dinnye cukorfoka magas, és a szezonban hátralévő száraz, napos idő biztosíték lesz arra, hogy a további termés is kellőképpen édes lesz - mondta a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének elnöke a Népszabadság szombati számában.
Oravecz Tamás kifejtette: a tavaszi-nyár eleji esők nyomot hagytak a termésen, a dinnyetermelő területek zömét, így Békést, a Nyírséget megkímélte a víz, ugyanakkor az ormánsági dinnyeföldek megsínylették a kedvezőtlen időjárást.
A cikk szerint a tavalyi mennyiség az idén is meglesz. Bár a tavalyi kudarcos év után félő volt, hogy sokan felhagynak a dinnyével, végül idén hatezer hektáron nő a magyar görögdinnye, és minden jel szerint összejön a tavalyihoz hasonló 240 ezer tonnás termés.
A kisebb üzletekben 110 forint körül, a nagyobb áruházláncoknál 80-90 forint között árulják a gyümölcs kilóját. Oravecz Tamás szerint ez az árszint “még éppen elfogadható”, ugyanis visszakalkulálva kijön a kilogrammonként 40 forintos felvásárlási ár, ami fedezi a termelők 35-40 forint közötti önköltségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06