Török puccskísérlet
Nem tartanak a magyarok a törökországi utazástól
Az utazási irodák szövetsége szerint nincsenek tömeges útlemondások.
2016.07.18 15:25MTIA charterjáratok rendben közlekednek a török tengerpartra, senki nem akart szabadságát megszakítva hazajönni Törökországból, és tömeges útlemondást sem tapasztalnak az utazási irodáknál - mondta a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke az MTI érdeklődésére hétfőn a hét végi törökországi puccskísérlettel kapcsolatban.
Molnár Judit közölte, az utazási irodáktól kapott tájékoztatás szerint a heti hét charterjárat a szezonkezdet óta rendben közlekedik, összesen alig 20 lemondás érkezett már lefoglalt utakra. Hozzátette: a külügyminisztérium nem változtatott az ország biztonsági besorolásán.
Kitért arra, hogy aki el szeretne állni az utazástól, annak az utazási szerződésben foglalt feltételekkel van erre lehetősége.
Elmondta: az utóbbi néhány évben Törökország a magyar utazóközönség első számú úti céljai közé tartozott, az idén azonban a korábbinál kevesebb chartergép közlekedik, ahogy Egyiptom és Tunézia esetében is. A külföldi úti célok között Horvátország, Bulgária továbbra is kedvelt a magyarok körében, ahogy a görög szigetekre is sokan utaznak - sorolta. A tengeri hajóutak iránti érdeklődés idén emelkedő trendet mutat, ahogy a belföldi üdüléseké is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


