Puccs
A tisztogatások veszélyeztetik a török EU-csatlakozási tárgyalásokat
Akár az uniós vízummentesség ügyét is veszélyeztethetik a puccskísérelt miatt kezdett tisztogatások.
2016.07.18 11:56MTIMegnehezíti, és akár véget is vethet Törökország 2005-ben kezdődött uniós csatlakozási folyamatának, ha Recep Tayyip Erdogan államfő az alkotmányos jogok további szűkítésére használja fel a kudarcba fulladt katonai államcsínnyel kialakult helyzetet - mondta Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának német kereszténydemokrata (CDU) elnöke a Handelsblatt című üzleti lapnak.
Azonban a menekültválság közös kezeléséről kötött egyezményt nem érintheti a puccskísérlet ügye - hangsúlyozta az Angela Merkel kancellár vezette CDU politikusa.
Más CDU-s politikusok is az uniós csatlakozási folyamat leállásának veszélyére figyelmeztettek. Például a szövetségi parlament (Bundestag) EU-ügyi bizottságának elnöke, Gunther Krichbaum a Die Welt című lapnak azt mondta, hogy nem lehet a jogtalanság ellen jogtalansággal harcolni, és "könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint egy antidemokratikus országnak bekerülni az EU-ba".
A testvérpárt bajor CSU vezetői szerint viszont az EU és Törökország egész kapcsolatrendszerét felül kell vizsgálni, így a vízummentesség megadását is, amelynek felgyorsításáról rendelkezik a menekültválságról kötött megállapodás. "Aki eddig nem vette volna észre, most láthatja, hogy teljes egészében felül kell vizsgálni az EU-Törökország politikát" - mondta Andreas Scheuer, a CSU főtitkára a Handelsblattnak.
Hozzátette, hogy Horst Seehofer pártelnök, bajor miniszterelnök és Angela Merkel kancellár kedden Berlinben megbeszélést folytat a törökországi helyzetről.
Horst Seehofer már egy vasárnapi interjúban jelezte fenntartásait. "Mindig is voltak kételyeim az olyan kezdeményezésekkel kapcsolatban, mint a vízummentesség (a török állampolgároknak), és ezek a kétségek most tovább erősödtek" - mondta a CSU elnöke az ARD országos köztelevíziónak.
A CDU/CSU pártszövetség mellett a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) is élesen bírálták Recep Tayyip Erdogant. A török elnök "támadást indított a demokratikus jogállam ellen", és a puccskísérletet felhasználja arra, hogy az államapparátust megtisztítsa pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ellenfeleitől - mondta Thomas Oppermann, a Bundestag SPD-frakciójának vezetője a Spiegel Online hírportálnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06