Dízelbotrány
Lassan átalakul a Volkswagen
A Volkswagen lényegi átalakítása "legalább két járműgenerációt" vesz majd igénybe.
2016.07.04 14:53MTITevékenységi profiljának átalakításával, az elektromos mobilitás és a járműelektronika fejlesztésével próbálja ellensúlyozni a Volkswagen a dízelbotrány miatti presztízsvesztését - fejtette ki Herbert Diess, a Volkswagen csoporton belül a VW márkaigazgatója a Süddeutsche Zeitung lapnak adott interjúban hétfőn.
Herbert Diess szerint a VW márka mindenképpen ki fogja heverni azt a kárt, amit a dízelbotrány okozott neki.
Egy hasonló krízist a vállalatok általában 12-18 hónap alatt szoktak kiheverni – mutatott rá.
A Volkswagen lényegi átalakítása “legalább két járműgenerációt” vesz majd igénybe – mondta, hozzátéve, az autóiparban általában hétévente kerül sor egy generációváltásra.
Közölte: el kell döntenünk, mibe akarunk invesztálni a jövőben és mibe nem, mi az, amiből ki kell szállni és mi az, amire tovább lehet építkezni.
IT-mérnökökre mindenesetre nagy szükségünk lesz, mégpedig sokra, és az akkumulátor-technológia is egyre nagyobb jelentőségre fog szert tenni – mondta.
A Volkswagen okosan teszi, ha az elkövetkező években fokozott figyelmet szentel a lítium-ion akkumulátor technológia fejlesztésének – mutatott rá, hangsúlyozva, hogy “erre nagyon oda kell figyelni, mert az akkumulátor adja az (elektromos) autók értékének 30-50 százalékát”. Az persze más kérdés, hogy mindent magunknak kell-e csinálnunk, vagy sem – jegyezte meg.
A lapnak adott interjúban Herbert Diess elmondta, nagyon meglepte a hír, hogy a braunschweigi ügyészség ellene is nyomozást indított a dízelbotránnyal kapcsolatban. “Mindenkor és minden helyzetben helyesen jártam el” – szögezte le, hozzátéve, hogy a visszalépés gondolata éppen ezért soha meg sem fordult a fejében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


