Jól jártak, akik kötöttek biztosítást
Százmilliókat fizetnek a biztosítók a fagykárok miatt
Az elmúlt hetekben két fagykáros nap volt, ezek közül az egyik a kelet-magyarországi régiót érintette, a másik a nyugati és a középső országrészt.
2016.05.04 07:30MTIJól jártak azok a gazdák, akik kötöttek fagykár ellen biztosítást, több száz millió forintot fizetnek ki ugyanis a biztosítók az elmúlt napokban keletkezett fagykárokra - írja a Világgazdaság a szerdai száma.
Az elmúlt hetekben két fagykáros nap volt, ezek közül az egyik a kelet-magyarországi régiót érintette, a másik a nyugati és a középső országrészt - mondták el a Világgazdaságnak az Allianz Biztosító szakértői. A biztosítóhoz eddig közel száz bejelentés érkezett, és több tízmillió forintos kárigényre számítanak.
A Generalihoz ennél is több kárbejelentés futott be, a kárigények értéke pedig meghaladja a 350 millió forintot. A piacon rajtuk kívül még két szereplő van, a Groupama és az osztrák Hagelversicherung.
A legtöbb bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, de Pest, Hajdú és Baranya megyében is fagyott el termés.
A legtöbb kár az almát érte, de a szőlőt és a szántóföldi kultúrákat is károsította a hajnali hideg. Pontos számok még nincsenek, a károk felmérése ugyanis még nem fejeződött be.
Az idei tavaszi fagy ugyan a szokásosnál nagyobb károkat okozott a termésben, de rendkívülinek még nem számít a biztosítók szerint. A nyár pedig még inkább próbára teheti a gazdákat, a viharok és jégesők ugyanis a fagynál is nagyobb kárt okozhatnak a termésben.
Az agrárbiztosítások szezonja főleg emiatt éppen a csúcson jár, és időarányosan a tavalyi szint környékén tart a szerződések száma. A növénykultúrákra kötött biztosításokra egyébként állami támogatást is igénybe lehet venni 2012 óta, a biztosítás ezért egyre népszerűbb, tavaly összesen 8600 termelő kötött ilyen szerződést - olvasható a Világgazdaságban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


