Világgazdaság
A kínai HBIS megvásárolhatja a szendrői acélgyárat
A kínai HBIS (Hebei Iron and Steel) vásárolhatja meg Szerbia egyetlen acélgyárát, miután a szerb kormány elfogadta a kínai cég 46 millió eurós (14,4 milliárd forint) ajánlatát.
2016.04.05 13:28MTIA szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök azt mondta, hogy a kínai vállalat ajánlata műszaki és pénzügyi szempontból is megfelelő, így végre megoldódott a szendrői acélgyár sorsa.
A szerb sajtóban korábban az is megjelent, hogy a kínai cégnek uniós engedélyt kell szereznie, amely lehetővé teszi működését Európában. A tervek szerint a kínai fél a vásárlás után egy acélcsöveket gyártó üzemet is felépítene, további 300 millió euró befektetésével.
A szendrői acélgyárat eddig már háromszor próbálták meg eladni, ám a kísérletek kudarcba fulladtak. A negyedik eladási kísérlet alkalmával március 30-ig csak a kínai HBIS tett ajánlatot a szerbiai cégre, amelyet kedden tekintett meg az illetékes kormánybizottság. A vállalatot tavaly óta holland szakértői menedzsment vezeti a kormány felügyelete és ellenőrzése mellett. A szerb állam a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött 1,2 milliárd euróról szóló, hároméves készenléti hitelmegállapodás részeként megvonta a támogatást a veszteséges vállalattól. Belgrád korábban évi 120 millió dollárral szubvencionálta az üzemet.
A gyár több mint ötezer embert foglalkoztat. Maximális kapacitása 2,2 millió tonna acél, ennyit azonban soha nem termelt még, a legjobb éve 2006 volt, amikor a termelés elérte az 1,7 millió tonnát. 2014-ben 560 ezer tonnát, tavaly pedig ennél valamivel több acélt termeltek.
A szendrői acélgyárat először 2003-ban adták el, miután csődbe ment. Az amerikai US Steel 23 millió dollárért vásárolta meg, a vállalat 2012-ig az ország egyik legnagyobb exportőre volt, Szerbia teljes kivitelének 13 százalékát adta. 2012-ben a szerb kormány jelképes összegért (1 dollárért) vásárolta vissza, hogy megmentse, a US Steel ugyanis a csökkenő kereslet és az acél árának esése miatt bezárta volna a gyárat, és ezzel több ezren váltak volna munkanélkülivé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06