Fejlesztés
A miniszter aláírta az útfelújítási program támogatási szerződését
A program keretében 69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg.
2016.03.01 19:37MTISeszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter aláírta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útfelújítási programjának támogatási szerződését kedden, ezzel minden feltétel adott a komplex program megindításához - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t.
A közlemény szerint a program keretében 69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg.
A forrást kormányhatározatban rögzített határidőre biztosítja a szaktárca. Így a felújítások a tavasszal megkezdődhetnek, és még az idén be is fejezik a kivitelezők. A munkálatok elvégzésére az állami közútkezelő feltételes közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésekkel rendelkezik - jelezte közleményében az NFM.
A szaktárca kiemeli: az újabb 69 milliárd forinttal még több térség elérhetősége javul, csökkennek az utazási idők, emelkedik a közúti és az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala. Az NFM a jövőben is minden elérhető erőforrást mozgósít a hazai közutak szolgáltatási színvonalának emelése érdekében - fűzik hozzá.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a fejlesztési tárca a közelmúltban öt évre szóló közhasznúsági szerződést kötött a Magyar Közúttal az országos közúthálózat üzemeltetéséről és fenntartásáról. A kormány 2020-ig évente emelkedő összegű költségvetési támogatást, összesen 400 milliárd forintot biztosít a társaság számára feladatai színvonalas ellátásához.
A minisztérium középtávú felújítási finanszírozási programot készít az országos gyorsforgalmi, fő- és mellékúthálózatra. A javaslat elfogadása esetén 2017-től évente mintegy 1200 kilométernyi útszakasz rendbe tételét alapozhatja meg - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


