Este lép életbe
Munkabeszüntetés a német vasúthálózaton
A német vasúthálózaton október 7-én este kilenc órától október 8-án reggel hat óráig munkabeszüntetés lesz, a sztrájk ideje alatt Németországban a belföldi közlekedésben vonatkimaradásokra, járatrövidülésekre, késésekre kell számítania.
2014.10.07 16:46MTI
freedigitalphotos.net/samurai
A német, osztrák, illetve a cseh vasúttársaságoktól kapott tájékoztatás alapján a Magyarországról Csehországon, illetve Ausztrián át a németországi úti célokra, illetve vissza közlekedő közvetlen nemzetközi vonatok nem érintettek, azok közlekedését biztosítják a német vasutasok.
A Deutsche Bahn, a legnagyobb német vasúttársaság mozdonyvezetői követeléseik nyomatékosítására hirdették meg a sztrájkot, szeptember elején már két alkalommal tartottak háromórás figyelmeztető sztrájkot.
A mozdonyvezetők szakszervezete (GDL) egyebek között 5 százalékos béremelést és a heti munkaidő két órával való csökkentését szorgalmazza. Sztrájkra szólították fel a jegykezelőket és a vasúti büfé kocsik kiszolgáló személyzetét is.
Két évvel ezelőtt, 2012-ben a GDL és a Deutsche Bahn vezetői két évre 6,2 százalékos béremelésről szóló megállapodást kötöttek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


