Turizmus
Idén már 15. alkalommal rendezik meg az Idegenvezetők világnapját
Az esemény keretében budapesti idegenvezetők mutatják be február 25. és 28. között a főváros nevezetességeit és történelmi értékeit az érdeklődők számára.
2016.02.27 10:57MTIA Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint annak Idegenvezetői Továbbképző Központja idén immár 15. alkalommal szervezi meg a fővárosban az Idegenvezetői világnapot. Az esemény keretében budapesti idegenvezetők mutatják be február 25. és 28. között a főváros nevezetességeit és történelmi értékeit az érdeklődők számára.
Az idegenvezetők jóvoltából ismét számtalan tematikus sétával, koncerttel, múzeumi tárlatvezetéssel és vasárnap buszos, hajós, villamosos városnézéssel várják a városlakókat, családokat, érdeklődőket, külföldieket és fővároson kívülieket. Idén először a mozgássérült buszok mellett, a hajós programon is lesz lehetősége részt venni a mozgássérülteknek.
A rendezvény részletes és folyamatosan frissülő programja a www.bkik.hu oldalon olvasható.
1985-ben az Idegenvezetők Világszövetségének Egyesülete (WFTGA) első találkozóján született a gondolat, hogy február utolsó vasárnapja legyen az Idegenvezetők világnapja, amelyen az idegenvezetők elsősorban a turizmusban dolgozók, az utazási irodák, a szakemberek számára szeretnék bemutatni tudásukat, új lehetőségeket feltárva, valamint hogy felkeltsék a városvezetők, a média, a helyi lakosság figyelmét az idegenvezetők szakmai felkészültségére, értékteremtő és közvetítő munkájára. 1990-ben a világ 15 országának részvételével rendezték meg először a világnapot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


