Iráni turisták irányába nyit
Perzsa birodalom lesz a harkányi gyógyfürdőkórház
Az Iránból Magyarországra irányuló gyógyturizmus fellendítését célzó megállapodást írt alá a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház a perzsa állam kereskedelmi központjával szerdán a baranyai fürdővárosban.
2016.02.26 02:26MTIPéter Iván, a gyógyfürdőkórház igazgatója sajtótájékoztatón kifejtette, a megállapodás értelmében intézményük a Közel-Keleten is meg tudja ismertetni a harkányi gyógyvízen alapuló egyedülálló szolgáltatásait.
Mint hozzátette, becslése szerint az év végéig két-háromszáz iráni turista érkezhet gyógyító intézményükbe.
Shahrokh Mirza Hosseini, az Iráni Kereskedelmi Központ (Trade Center of Iran Central Eastern Europe Budapest - Hungary) régiós elnöke felidézte, a szerdán aláírt turisztikai megállapodás három hónapos intenzív munka eredménye, utalva arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly decemberben látogatott az iráni fővárosba.
Mint jelezte, a perzsa ország jelentős turisztikai intézménye látogat hamarosan Harkányba.
Shahrokh Mirza Hosseini reményének adott hangot, hogy a megállapodás keretében nemzetközi tudományos programokat is szervezhetnek a bőrbetegségek gyógyításának tárgyában magyar orvosi egyetemek, illetve orvoskarok bevonásával.
Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, elindult a harkányi gyógyfürdő fejlesztése, amelynek "gyógyvize páratlan Európában".
A képviselő arról is beszélt, hogy két ország együttműködésének alappillérét a vízgazdálkodás és a vízzel kapcsolatos technológiák kiépítése adják, ugyanakkor a mezőgazdaság is kínál együttműködési lehetőségeket.
Tiffán Zsolt megjegyezte, hogy jelenleg több mint ezer iráni hallgató tanul a magyar felsőoktatási intézményekben, és négy-ötezer hallgató szerzett már diplomát Magyarországon.
Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) közgyűlésének elnöke jelezte, hogy a harkányi gyógyfürdőkórház háromszáz fős dolgozói létszámával a megye egyik legjelentősebb foglalkoztatója, amely eredményesen gazdálkodik.
Hozzátette, a BMÖ és a harkányi önkormányzat hamarosan együttműködési megállapodást ír alá arról, hogy a megye projektfejlesztésben, pályázatok megírásában segít a gyógyfürdőnek és a városnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06