BWT
Óriási magyar siker a nemzetközi szőlészet és borászat legnagyobb versenyén
Csaknem két tucat magyar bor szerzett érmet a Berliner Wein Trophy (BWT) nevű mustrán, amelynek eredményeit kedden hirdették ki a német fővárosban.
2016.02.24 06:31MTIA benevezett 48 magyar bor közül 15 kapott aranyérmet, és 7 bor szerzett ezüstérmet.
A verseny szabályai alapján a teljes mezőny legfeljebb 30 százaléka kaphat elismerést. A magyar siker nagyságát mutatja, hogy a hazai borok között a díjazottak aránya megközelíti az 50 százalékot. Az érmek borvidék szerinti megoszlása azt jelzi, hogy tarolt Tokaj és Szekszárd, és ismét jól szerepelt Villány.
A BWT-t 2004 óta rendezik meg, évente két bírálati körben, februárban és júliusban. A német bormarketing társaság (DWM) szervezésében ezúttal 185 szakértő 5785 bort értékelt.
A verseny nemcsak a legnagyobb az OIV által védnökölt mustrák sorában - amelyben az idén 20 nemzetközi borverseny van, köztük a budapesti VinAgora -, hanem belépőt jelent a gyorsan fejlődő ázsiai térség vezető versenyére, az Asia Wine Trophy-ra (AWT)is. A nevezési szabályok szerint ugyanis a berlini megmérettetésen indított borok automatikusan, külön költség nélkül részt vehetnek az AWT-n, amelyet októberben rendeznek a dél-koreai Daejeonban.
Magyar borok az utóbbi években is szerepeltek a BWT-n, amelyet egy nemzetközi borvásár egészít ki több száz kiállítóval és több tízezer látogatóval. Az idén azonban a magyar jelenlét a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. és a Külügyminisztérium közreműködése révén minden korábbinál nagyobb szabású volt.
A szervezett részvételről Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésért felelős miniszteri biztos állapodott meg a DWM vezetőivel még tavaly novemberben. A miniszteri biztos akkor az MTI-nek elmondta: Németországban egyre kedveltebbek a magyar borok, ezért fontos, hogy Magyarország ott legyen a legnagyobb németországi borversenyen és -vásáron.
Budai Gyula az eredmények kihirdetése után közölte: Magyarország az idén először vesz részt önálló standdal a Berlini Borvásáron, február 26-28. között, ahol várhatóan 40 000 vendég ismerheti meg a versenyen indult magyar borokat. A miniszteri biztos szerint ezzel a német p
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


