Virágzik a kéknyelű
A borászat exportorientált szektor
A magyarországi bortermelés tavaly 2,7 millió hektoliter volt, ebből a külföldi piacokon közel 770 ezer hektoliter bort értékesítettek mintegy 85 millió euró értékben.
2015.06.06 13:23MTIKözel 770 ezer hektoliter bort exportált tavaly Magyarország, mintegy 85 millió euró értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a kéknyelű virágzásával egybekötött szakmai rendezvényen szombaton Badacsonyban.
Czerván György elmondta: a magyarországi bortermelés tavaly 2,7 millió hektoliter volt, ebből a külföldi piacokon közel 770 ezer hektoliter bort értékesítettek mintegy 85 millió euró értékben.
Az első számú célország Németország volt, ide tavaly 150 ezer hektoliter bort exportáltak. Mögöttük 50 ezer hektoliterrel az Egyesült Királyság és 25 ezer hektoliterrel Lengyelország áll. Az államtitkár kiemelte: Kínába is megindult a borexport, már 10 ezer hektoliter magyar bort értékesítettek az elmúlt évben a kínai piacon.
Czerván György a szőlő- és borágazat agrárgazdaságban betöltött szerepének ismertetése során arról is beszélt, hogy az ágazat a teljes mezőgazdaság 2-3 százalékában részesedik. Hozzátette, a mezőgazdaság tavalyi kibocsátása folyó áron számítva 2410 milliárd forint volt, 4,2 százalékkal magasabb az előző évinél.
A hazai bortermelésről elmondta, hogy a nyilvántartott, hegyközségi tagok által művelt szőlőterület jelenleg 64,7 ezer hektár, és a telepítési jogok alapján további mintegy 11 ezer hektáros telepítésére van még lehetőség. A hegyközségi tagok száma mintegy 43 ezer, közülük a bortermeléssel hatezer tag foglalkozik.
A borágazat támogatásáról az államtitkár úgy fogalmazott, hogy ebben a ciklusban a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű forrás bevonására nyílt lehetőség. Kijelentette, az ágazat támogatási időszaka 2013 október 16-tól kezdődött, és 2018-ig 145,5 millió euró - mintegy 44 milliárd forint - forráshoz jutnak a termelők. Ez átlagosan éves szinten 8,5 milliárd forintot jelent - hangsúlyozta.
Közölte, ebből a forrásból a szőlőültetvények szerkezetátalakítása és átállítása támogatási jogcímen eddig mintegy 100 millió euró támogatást kötöttek már le. Emellett támogatják még a harmadik országokban történő termékpromóciót, valamint a melléktermék-lepárlást is. Hozzátette, hogy a borászati gépek és berendezések támogatási jogcíme 2016-tól vidékfejlesztési forrásból folytatódik.
Czerván György hangsúlyozta, az ágazat jövője szempontjából a Földművelésügyi Minisztérium stratégiai fontosságúnak tartja a szőlőültetvények telepítését. Erre a célra az Európai Unióhoz való csatlakozás óta több mint 41 milliárd forintot kaptak a termelők, 2014 és 2018 között pedig 120 millió euró - csaknem 40 milliárd forint - forrásra lehet pályázni a magyar termelőknek.
A kéknyelű virágzásával egybekötött szakmai rendezvényen a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében az államtitkár mellett Májer János, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ igazgatója a szőlő- és borágazathoz kapcsolódó nemzeti értékekről, Kunszeri Miklós, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal borászati főfelügyelője a borlovagrendek magyar kultúrában betöltött szerepéről tartott előadást. Ezt követően a Panoráma téren Krisztin N. László, Badacsonytomaj polgármesterének köszöntője és a virágzó kéknyelű egyházi áldása után a Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend avatási ceremóniájával, illetve a kéknyelű borverseny eredményhirdetésével folytatódtak a programok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06