Statisztika
KSH: decemberben 5,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak
Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, 2015 egészét tekintve 0,4 százalékkal emelkedtek.
2016.02.15 10:12MTIA növényi termékek decemberben 12,6, az egész évben 6,4 százalékkal drágultak, az élő állatok és állati termékek az év utolsó hónapjában 6,0, 2015-ben 8,4 százalékkal olcsóbbak voltak - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gabonafélék ára tavaly decemberben 10,9 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, a kukorica 20,4 százalékkal drágult, a búza ára viszont 3,8 százalékkal esett.
A burgonya ára 73 százalékkal nőtt a 2014 decemberi alacsony bázishoz képest, de a 2013 decemberi árhoz képest csak 5,7 százalékos a növekedés - közölte a KSH.
Az élő állatok felvásárlási ára 5,6, az állati termékek ára 14,3 százalékkal esett 2014 decembere óta.
A vágómarha ára 2,7, a sertésé 2,1 százalékkal emelkedett, a tej ára 18,5 százalékkal esett.
Tavaly az év egészében a gabonafélék ára 3,1 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára lényegében nem változott, a kukorica ára 6,2 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest. A burgonya ára 1,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
A gyümölcsök ára 19 százalékkal nőtt, ezen belül az almáé 27, a szőlőé 10 százalékkal emelkedett.
A vágósertés ára 11, a tej termelői ára 20 százalékkal esett vissza.
A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,8 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,8 százalékos növekedéséből adódott.
A folyó termelőfelhasználás árszínvonalának mérséklődése az energia árának 11 és a takarmányok árának 2,7 százalékos csökkenéséből, valamint az állatgyógyászati termékek árának 3,3, a műtrágyák árának 2,6, továbbá a növényvédő szerek árának 2,4 százalékos növekedéséből tevődik össze.
Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 101,6 százalék volt. A mezőgazdasági termelői árak mérsékeltebben nőttek, mint amennyivel a ráfordítási árak csökkentek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06