Illegális bevándorlás
Százmilliót szán a kormány a migránsok okozta mezőgazdasági károk kompenzálására
Erre az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki nyilatkozik arról, hogy a kárát illegális bevándorló okozta, valamint arról, mekkora az érintett termőföldterület.
2016.02.11 01:30MTIA kormány Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter bízta meg, hogy százmillió forint keretösszeggel dolgozza ki az illegális bevándorlók által a déli országhatárnál okozott mezőgazdasági károk kompenzálására irányuló támogatási konstrukciót - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, kedden megjelent számában.
A közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a minisztert az Európai Unió működéséről szóló szerződés a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló rendelet alapján kérte fel a kormány.
A közlönyben megjelent Fazekas Sándor rendelete, amelyben az áll, hogy a termelő a mezőgazdasági kár kompenzálása céljából vissza nem térítendő, csekély összegű támogatásnak minősülő jövedelempótló támogatás igénybevételére jogosult.
Erre az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki nyilatkozik arról, hogy a kárát illegális bevándorló okozta, valamint arról, mekkora az érintett termőföldterület, mi a hasznosításának módja, és hogy rendelkezik a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara által foglalkoztatott falugazdász igazolásával, illetve nem áll felszámolási, végelszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt.
A jövedelempótló támogatás mértéke szántóföld esetében legfeljebb 15 ezer forint hektáronként, míg ültetvények vagy szántóföldi és egyéb zöldségfélék - ideértve ezen növénykultúrák fóliás vagy üvegházi termesztését is - esetében legfeljebb 30 ezer forint per hektár - áll a közlönyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


